Nem középiskolás fokon

A „Nem középiskolás fokon” program keretében 2025. október 20-án az MTA Alumni Programban résztvevő és más neves előadók mellett az alábbi előadások is színesítették a programot. Különleges tudományos élményben volt részük a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium érdeklődő diákjainak, amikor a

InnoDigi, innovatív iskolák.

A Külső-Pesti Tankerületi Központ és a fenntartásában lévő Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola közösen megvalósított innovatív programja a 2024/25. tanévtől tankerületünk 10 iskolájában indult útjára. Cél egy működő és fenntartható, digitális technológiához kapcsolódó iskolafejlesztési program működtetése. Várt eredményként az oktatási

Deák Műhely foglalkozás

A Deák Műhely, „Örökítsd meg, vigyázz rá!’ tematikus foglalkozásának célja az volt, hogy a közvetlen környezetünk megfigyelésére időt szánjunk. A Deák Műhely már az Instagramon is követhető (DeákMűhely). A következő foglalkozás: 2025. február 27-én lesz. Bővebben…

A felvételi dolgozatok megtekintése

Valamennyi dolgozatot a Kispesti Deák Ferenc Gimnáziumban lehet megtekinteni, függetlenül attól, hogy melyik helyszínen írta a tanuló a felvételit. Időpont: 2025. január 24. – előre meghatározott sorrendben (Megtekintési sorrend letöltése) Kérjük, hogy a dolgozatokat megtekintéskor fényképezzék le.  A magas jelentkezési létszám miatt, nincsen

Természettudományos csapatverseny a DEÁK-ban

Iskolánkban a hagyományainkhoz híven, a tizedik évfolyam diákjai természettudományos csapatversenyen mérhették össze tudásukat a Deák-héten. A 4-5 fős csapatoknak négy állomáson kellett fizika, kémia, biológia, és logikai feladatokat megoldani. Az állomáson a versenyzőket a 9NyC/természettudományos csoport tagjai fogadták és pontozták.